Kitől várd a fizetésemelést? - címmel jelent meg nem rég a mókusblog írása, melynek láttán úgy is érezhetnénk, minket kell kioktatni az elmúlt emberöltő hibáiból. Íme az ellentmondások!

Az látszik, hogy a blog írója ért hozzá, tudja a sarkalatos pontokat, tudja, hol kell ügyesen fogalmazni, ezért kiemeltem az írásból a kérdéses részeket:

"Bízzuk a politikusokra?
Piacgazdaságban a munkahelyet Te meg én teremtjük, ahogyan a beosztottjaink fizetéséről is mi döntünk. Találunk egy embereket tömegével sújtó problémát. Például rájövünk, hogy a halandók szeretnének zsömlét enni, de nincs mindegyiknek ideje ezért reggelente 2 órával hamarabb felkelni.

Ekkor Te meg én - felismerve a zsömle iránti keresletet - hamarabb felkelünk és több zsömlét sütünk, mint amennyit meg tudunk enni, hogy másoknak eladva megoldjuk a problémájukat.

Ha nő a kereslet a zsömlénk iránt vagy csak szimplán terjeszkedünk, akkor Mi fogunk úgy dönteni, hogy növeljük a naponta kisütött zsömlék számát. Ehhez pedig plusz munkaerőre is szükségünk lesz. Na, így teremtünk munkahelyet, Te meg én."

Persze lehet jó ötletet megvalósítani, minden csak pénz meg tudás kérdése.
Az interneten még mindig vannak kiaknázatlan lehetőségek ez egész biztos.
A kép azonban egy kicsit árnyaltabb:

Kicsit meredek példa a zsemle, de ha már ez, akkor hát nézzük:

Te és én felkelhetünk ma reggel kicsit hamarabb, és építhetünk egy házat, ha van hozzá kezdőtőkénk. Kérdés, ha senkinek nincs pénze rá, ki veszi meg.
Be is szállhatunk a zsemlepiacra is Te meg Én, ha van hozzá olyan gépünk, mint a szomszéd péknek. Ő egy ember munkájával kiszolgálja a fél várost zsömlével, így csak 19 forint egy zsemle.
A gép tízmillió forint, de húsz pék munkáját végzi el olcsón.
A mi zsömlénk kilencven forint, mert Nekünk nincs ilyen masina.
Sajnos aki nem tudta megvenni a gépet, az kiesett a játékból, mert magasabb volt az előállítási költség.
A két pékség, akiknek megvan ugyanaz az eszköz, most árversenyben van, ezért ha azon nem is, de a rajta dolgozón tudnak spórolni a termék előállítási árán.

Ha a Fóti és a Dunakeszi pékségnek is zsömlénként 5 forint a gép fenntartása, akkor azt, hogy kinek a terméke az olcsóbb, azt a fennmaradó munkaerő-költség tömege határozza meg, tehát a magasabb fizetésű pékség lesz kevésbé versenyképes, ezért mind a kettő pékség megpróbálja a lehető leghatékonyabban felhasználni az emberi erőforrás munkaidejét. (Természetesen a munkaidő hosszát is a lehetséges maximumig tornásszák fel, hiszen az álló gépnek is van költsége, fűtés, öregedés stb.)

Mivel sajnos azért az emberek nagy része ilyen "zsemle előállító" pozícióban tengeti az életét, ezért nem tudnak akkora keresletet megjelentetni a piacon, hogy csak úgy megjelenhessen egy negyedik, meg ötödik pékség.

Rendszerváltáskor megindult egy erős termelési forradalom, amihez az alapot a 89 előtti megtakarítások, és az azt követő folyamatos technikai újítások jelentették, ezért mindkét pékség újabb és újabb termelőeszközöket vásárolt magának, hogy a piaci árat tudja hozni.
Az infláció mellett nem tűnt föl, hogy az a 19 forint 93'-ban nem ez a 19 forint. Tehát az előállítási költségek leszorultak, miközben ennek a technikai fejlődésnek és árversenynek sok-sok pék esett áldozatul.
Csak a legnaprakészebb maradhatott versenyben, aki visszaforgatta a bizniszbe, aki beruházta, azt a pénzt, amit a pékünk profitként betermelt a tulajdonosunk zsebébe...
Miközben a gyengébbek kiestek.
Mivel a piacon a keresletet is nagyrészt a munkaerők kicsi igényecskéi támasztják, és a mi Pékségtulajdonosunk pont ezen kellett, hogy spóroljon folyamatosan, ezért eljött egy olyan pont, amikor a kereslet szépen visszaesett, és kialakult valami, amit máig nem tudtunk kiheverni.

Tehát munkahelyet csak a kereslet tud teremteni, de pont ezt a keresletet szorítja le a piaci verseny, valamint a pékünknek ki nem fizetett bér, amit ő nem költ el, ami ugye beépülhet a pékségbe mint új egység, vagy magánvagyonná alakul.

Épp ennek köszönhetjük a válságokat, amelyek folyton együtt jártak a modern ipari társadalommal.

Kicsit olyan ez, mint az olajmezőn az olajkutak, csak itt az olaj a pénz, a munkaerő az olajmunkás.
A befektetett tőke a kút, az újabb és újabb kutak az átalakított nyersanyag, és munkatermék.
Amikor az olajmező szárad, akkor jöhetnek a nagyobb, és költséghatékonyabb kutak, amik mélyebbre fúrnak. Aztán amikor száraz a terület, akkor odébb kell állni...

"Hiszen nem fogunk kockázatot, feladatot, ügyintézéseket vállalni másért úgy, hogy abból nincs hasznunk. Te sem dolgozol ingyen."

Ezzel a jelszóval lehet mértéktelenül nagy nyereségeket elkönyvelni alkalomadtán.
És azért egy kicsit vitába szállnék ezzel az utóbbi mondattal, mert éppenséggel minden egyes forint, ami az én bérem kifizetése után a tulajdonos zsebében megmarad, az az én munkám terméke, amelyet a fenti jelszóval én igen, ingyen dolgoztam neki, azok után, hogy Ő az én fenntartásom utáni béremet kifizette,tehát a havi munkaerőmet megvásárolta.
Ő épp ezért az ingyen munkáért foglalkoztat engem, tehát hogy én kitermeljem a  fenntartásomat, és azon felül amit termeltem munkatermék, pénzzé válhasson, hogy abból újra megvásárolhasson például egy hónapra engem, vagy valaki mást, vagy egy sportkocsit, vagy mondjuk a pékünk lányát egy fél órára....

Minek a jogán? 
Annak a jogán, hogy övé a péklapát, meg a gép, meg az a bizonyos kockázat, ami abban áll, hogyha nem megy úgy az üzlet, akkor kirúgja az alkalmazottját.
Ha a dolgozót vesszük, neki már neccesebb, mert ha nem hajt eléggé, bármikor kirúghatják.

Általában a gyakorlatban a szervezési feladatokat a főnök dolga ellátni.
Ő megkapja a bérét a munkájáért, ahogy a pékünk is.
A tulajdonos pedig ha részvényes, akkor megteheti, hogy kivonja a tőkéjét, ha kis tulajdonos, akkor valóban kockáztat, de ezt a kockázatot amennyire csak lehet, igyekszik az alkalmazottra hárítani, hisz ha nem megy úgy az üzlet, akkor az Ő bére forog veszélyben először.

"Viszont ha a pékünk szuper technikával, naponta ugyanannyi munka mellett 2000 zsömlével többet süt, akkor mi is jobban meg fogjuk fizetni, mert arányaiban olcsóbb lesz - magasabb fizetéssel is - őt foglalkoztatnunk."

Viszont a gyakorlatban sajnos ez úgy működik, hogy a munkabér nagysága nem a technikai fejlettség függvénye, hanem a pékjeink és a Tulajdonosaik közti burkolt társadalmi harc eredménye.
Persze ez még nem zárja ki a valamelyest magasabb bért, (persze nem is kötelezi) amíg pl. a liszt árát leszorítja egy szintén technológiai újítás a malomiparban, vagy amíg a versenytársak is nem kezdik alkalmazni az új zsemlekészítő gépi technikát. Ekkor azonban már a különbség csak pont annyi a géphasználat előtti helyzethez képest, amennyi munkást helyettesítettek  velük...

Hiszen a tulajdonosnak a munkagépek által termelt haszon nem a dolgozók fizetését gazdagítja, utána csak a karbantartás és az amortizáció költsége marad, nincs munkabére.

Tehát amikor a vásárló megveszi az Ő béréből a munkagép termékét, ekkor gyakorlatilag a fizetett ellenérték nem kerül át egy másik munkavállalóhoz - munkát adva annak ez által, hanem munkanélküliséget generál. (Amellett persze, hogy gépünk tulajdonosát bevételhez juttathatja)
Miközben valóban folyamatos kényszer van a munkagépek fejlesztésére a verseny miatt.

Félreértés ne essék: Nem vagyok a gépek alkalmazása ellen, csak a piaci alkalmazásuk esetén nem könnyítik meg az életünket, csak a gazdájukét.
Nem véletlenül privatizálták ezeket a rendszerváltáskor.

"Ha kitalálod, hogy hogyan lehet előállítani azt a valamit olcsóbban, vagy hogyan lehetne változatlan költségek mellett jobb minőségben legyártani, eladni belőle kétszer annyit, vagy megspórolni a selejteket, akkor azt a főnökeid is díjazni fogják. Hiszen mindannyian abból éltek. Te is. Ő is."

Ha úgy érezné valaki is, hogy ezáltal lesz jobb a munkakörülménye, azt el kell keserítse a tény, most többet dolgozunk, és keményebben, mint húsz éve.

Ez nagyon úgy hangzik, mintha két egyenrangú üzletember beszélgetése lenne a dolog.
Nagyon szép megspórolni ezeket a tételeket, de a legjobb dolog, ha arra rá tudsz világítani a főnöködnek, hogy hogyan tud kiküszöbölni Téged a termelés folyamatából, ezzel tudod a legnagyobb szívességet tenni a főnököd felé. :D

Végül még néhány virágszál:

"Tervgazdaságban betervezték az éhbéreket és csókolom."

Ebből az éhbérből épültek a mai lakások, meg nyaralók, amiket most visz a bank
Meg ebből ettük a magyar történelem során a legtöbb húst fejenként.
Ez a mindenkinek betervezett éhbér tette lehetővé a teljes foglalkoztatást.

"Ha magas a hozzáadott értéked a végtermékhez, akkor nagyobb az esélyed rá, hogy jobban fogsz Te is részesülni a haszonból, bátrabban kérhetsz fizetésemelést és nincs támadási felület sem."

Ezért törekszik minden vállalkozó a lehető legolcsóbb munkavállalót foglalkoztatni, csökkentve ezzel is a bérköltségeket.

"A vállalkozó nem egy irigy ember. Csupán olyanért nem tud fizetni, ami nem termel hasznot. Termelj neki 2-szer, 3-szor nagyobb hasznot és a fizetésed is jó eséllyel követni fogja. Hiszen a legértékesebb emberünket mindannyian féltjük."

Bízom benne!

Csak egy apró probléma, hogy példák millióival lehet igazolni, hogy a nagyobb termelékenység minden esetben, ha nem társul hozzá a piac megfelelő bővülése, munkanélküliséget generál, legyen az hosszabb munkanap, intenzívebb munkavégzés, vagy gépesítés. 

Ahol a gépesítés és a termelés forradalma gyorsan megy végbe, ott nagyon akkutan hat, lásd az indiai takácsok példáját Kelet-Indiából 1838-ból, ahol a hirtelen jött szövőgép találmánya milliók addigi megélhetését szüntette meg a kézimunka árának elversenyképtelenedése által, amit az olcsó gépi termék kiszorított a piacról.
Ahol a termelés forradalma lassabban megy végbe, ott ez hosszan tartó krónikus nyomort idéz elő, lásd Magyarország példáját a kilencvenes, kétezres évekből (és tovább) a máig megoldatlan helyzetű elpauperizálódott munkássággal (lásd pl. cigányság, vagy a keleti megyék), akik versenyképességüket viszonylag lassabban vesztették el a gépekhez és a világ legolcsóbb régióihoz képest.

Nem, bizony. Nem kell, hogy irigy legyen, de mindenesetre nagyon okos az ilyen vállalkozó, aki a monitorra veti a fenti sorokat, igazi apologetika a javából. Semelyik vállalkozónak nem érdeke, hogy az alkalmazottak tisztában legyenek a valódi helyzetükkel.
A munkavállalókat a munkaadóktól, és a gazdaságot a válságoktól csak a piac szabályozásával lehet - és lehetett mindig is megvédeni.